Barátja, vagy ellensége az Amazon a hazai webáruháznak?

Értékeld ezt a cikket!

Még 2014-ben írtam egy SWOT elemzésbe, hogy veszélyként számolni kell az Amazon megjelenésével. Akkoriban az a hír járta, hogy Pozsonyban készülnek egy raktárat nyitni, melyből a közép-kelet európai piacot fogják kiszolgálni.

Ez nem volt akkora újdonság, (mint azóta megtudtam) jól informált körökben már évek óta keringtek olyan pletykák, hogy jön az Amazon. Kicsit úgy vagyunk vele, mint a Starkok azzal, hogy közeleg a tél: előbb-utóbb igazunk lesz.

Jön az Amazon

Újra felröppent a hír

Most, amikor 2016-ban újra aktuális lett a téma, egy kicsit nekiálltam leporolni az akkori ötleteimet. Közben beszélgettem az Amazonról a hazai e-kereskedelem néhány szereplőjével is.

Túl sokszor kiáltottunk farkast

A cikk összeállításához egy kérdőív is segítségemre volt segítségemre lett volna, melyben általános képet szerettem volna kapni a hazai webáruházak vélekedéséről.

Nem működött.

Hiába juttattam el a nagyon rövid kérdéseket kb. 1000 webáruházhoz, a felmérés érdektelenségbe fulladt. Biztos, voltak módszertani hiányosságok is, de még valószínűbb, hogy azért, mert túl sokszor kiáltott már farkast a sajtó.

Annyiszor fenyegette a hazai webshopokat a szakma is az Amazon megjelenésével, hogy rezisztensek lettek rá.

Ezúttal igaz?

Hogy jön, vagy legalábbis, közeleg az Amazon, arra két jel utal a közelmúltból. Ezekből pedig azt is megtudhattuk, hogy a lengyel piachoz hasonlóan a magyar piacot is az amazon.de oldalról készülnek kiszolgálni.

Egyébként az amazon.pl, és amazon.hu oldalon nem jön be semmi, de még mielőtt bárki is meglátná benne az üzleti lehetőségét, hozzáteszem, hogy mindkét domain az Amazon tulajdonában van. Mókás viszont, hogy elfelejtették átirányítani.

Ingyenes kiszállítás Magyarországra

Hírlevelükben kiküldték felhasználóiknak, hogy mostantól ingyenes a magyarországi kiszállítás (39 euró fölött). Ez a lépés pedig mindenképpen egy nyitás a magyar piac és a magyar vásárlók felé. Így ha nem is érkezett meg, egy nagy lépéssel közelebb került a hazai piachoz a webáruház.

Adwords kampány

Az ingyenes kiszállítással párhuzamosan a webáruház egy Adwords kampányt is elindított – egyelőre csak a saját nevére – melyben pontosan arra hívja fel a figyelmet.

Amazon Adwords

A hirdetés most is látható az “Amazon” kulcsszóra és annak közeli változataira, elütéseire rákeresve.

Mi lehet a következő lépés?

Az Amazon lengyel bevezetésének állomásai előrevetíthetik azt, hogy mi fog Magyarországon is történni. Az amazon.de alatt 2016. 10. 19-én élesítették a lengyel nyelv választhatóságát, ezzel párhuzamosan pedig egy lengyel nyelvű ügyfélszolgálatot is.

Azért fontos ez a lépés, mert bár pont ugyanez történt Hollandiában is, a lengyel Amazon az első ahol a felhasználók csak országuktól eltérő pénznemben – euróban – tudnak vásárolni. Valószínűleg a lengyel piac eredményeiből fognak a régió többi országára, így Magyarországra is következtetéseket levonni az Amazonnál.

Abból, hogy a nyitás Lengyelország felé történt, az látszik, hogy az eltérő pénznemben történő fizetés nehézségeit kevésbé vették figyelembe, mint a piac nagyságát. Ha olyan országot kerestek volna, ahol az eurót használják, akkor a velünk szomszédos Szlovákia pont kapóra jött volna.

Nagy mázli, hogy nem beszélik az Amazonnál a vevők nyelvét

A vásárlóink többsége nem beszél angolul. Ezt a helyzetet jól szemlélteti a Potfolio statisztikája, mely szerint Magyarországon a 25-64 éves korosztálynak csak a 37%-a beszél valamilyen idegen nyelvet:

Beszélt idegennyelverkől

Szóval webáruházként igazán akkor fog nagy veszélyt jelenteni az Amazon, ha a vásárlók megtanulnak angolul, németül, vagy ha lefordítják az oldalt. Valószínűleg ez utóbbi fog hamarabb megtörténni.

Igazán nagy hatásról akkor beszélhetünk, ha magyar nyelvű oldallal jelenik meg az Amazon – nyilatkozta dr. Ormós Zoltán, a SzEK.org elnöke. Ahol ilyen formában jelenik meg a piacon, ott egyrészt a kisebb szereplők lemorzsolódásával, másrészt piac konszolidációjával kell számolni.

A kis magyar piacot jelenleg elég nagy fragmentáltság jellemzi. 6-8 ezer e-kereskedés működik az országban, és a folyamatosan a kilépők számánál nagyobb arányban jelennek meg új belépők. Ugyan kicsi a piac, de a növekedés üteme a második legnagyobb Európában, ez pedig számot tarthat a nagy nemzetközi szereplők figyelmére is.

Nem egy súlycsoport

Egy átlagos hazai webáruháznak nem az Amazon a versenytársa.

A hazai e-kereskedelem bevétele 2015-ben haladta meg először a 300 milliárdot, derül ki az eNet kutatásából, és még az összbevételnél is nagyobb arányban nő a piaci szereplők száma.

A korábbi év 273 milliárdos bevételén is 6000 webáruház osztozott átlagosan 45 millió forint éves árbevétellel. Ráadásul ennek is viszi legalább harmadát a 10 legnagyobb webáruház, így nagyon durván egy átlagos webshopnak 30-35 millió volt az éves bevétele, mely a piac bővülésével 20-30% körül növekszik évente.

A képet tovább árnyalja, hogy épp a legnépszerűbb kategóriákon (számítástechnika, elektronika) van a legkisebb haszonkulcs a kiskereskedelmi értékesítésben.

Játék határok nélkül

Az e-kereskedelem jellegéből adódóan az az iparág, mely a legjobban tud a határokon túl terjeszkedni. Ennek megfelelően a magyar piac 3 legnagyobb szereplőjében, a magyar Extreme Digital mellett egy román (Emag) és egy német (MALL) webáruházat tisztelhetünk. Magyarországról viszont eddig csak kevesen próbáltak szerencsét külföldi piacokon.

Elősorban a nagyobb webáruházaknak lehetőség a határokon átnyúló kereskedelem – mondja dr. Ormós Zoltán. Sokszor a helyi lehetőségek felülírják a földrajzi távolság okozta nehézségeket. A közelmúltból az a példa jut eszembe, amikor egy magyar növény webáruház Hollandiában kaszált nagyot az angol nyelvre lefordított oldalával. Még ők sem gondolták volna, hogy épp a kertészet fellegvárában fogják a legjobban kapkodni termékeiket.

A nagyok árnyékában

Elsősorban a nagyobb informatikai és könyves webáruházakat érintheti kedvezőtlenül az Amazon megjelenése, feltételezve, hogy komoly piacnak fogja tekinteni Magyarországot, és erős marketinggel vonul be a hazai piacra. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy számottevő piacnak tekinthető az Amazon szempontjából a magyar piac – véli az Ország Boltja 2016 nyertes ujkonyvek.hu ügyvezetője,  Jurek Gusztáv.

Tesszük tovább a dolgunkat, ahogy eddig.

Nem készülünk külön lépésekkel, nem vagyunk egy súlycsoportban. Nincs lehetőségünk semmilyen téren versenyezni egy Amazon nagyságú céggel. Tesszük tovább a dolgunkat, ahogy eddig is tettük. Úgy gondoljuk, hogy nem fog előlünk számottevő piacot elvenni az Amazon. Elsősorban ügyfélszolgálat terén tudunk többet nyújtani: gyorsabb hatékonyabb ügyintézést, információadást.

Növekedésre hangolva

Dr. Ormós Zoltán szerint a kisebb cégeknek arra kell a leginkább figyelnie, hogy már az induláskor is a piac növekedésére hangolva építsék fel webáruházuk szoftverét, hogy ne menet közben kelljen változtatni, mert az kutya nehéz tud lenni. Fontos, hogy a növekedés zálogai, vagyis az adatbányászati eszközök, CRM-ek már az induláskor kéznél legyenek, mert rossz alapokon lehetetlen építkezni.

Az első vevők a legfontosabbak.

Az első vevők a legfontosabbak, az ő igényeiket figyelembe véve kell a logisztikát, raktárkészletet is kialakítani.

Miben lehetsz jobb az Amazonnál?

Nézzük az erősségeket, lehetőségeket, melyre egy hazai webshop építeni tud, akár az Amazon megjelenésekor is!

#1 A nyelv

Amíg az Amazon nem jelenik meg magyar oldallal és ügyfélszolgálattal, addig a az oldal és az ügyfélszolgálat nyelve hatalmas előnyt jelent. Érdemes ebből a lehető legtöbbet kihozni, úgy a weboldal szövegezésében, termékleírásokban, mint a kollégák kommunikációjában.

#2 Személyes kapcsolat

A bizalom kiépítésében elsődleges kérdés, hogy a vásárlók arcot tudjanak társítani a céghez. Érdemes ezért a webshop mellett olyan üzletet is fenntartani, ahol biztosított a termékek személyes átvételének lehetősége is.

#3 Növekvő piac

A legtöbben az erős versenytársak megjelenésében csak a veszélyt látják és nem veszik észre a lehetőségeket. Egy erős versenytárs pedig kedvező hatással van a piacra, és a kisebb versenytársak forgalmára is, azáltal, hogy mintegy mellékhatásként megnöveli az iparágra irányuló figyelmet.

#4 Együttműködés

Ha nem tudod legyőzni szövetkezz vele! Az Amazonnál ráadásul ezzel nyitott kapukat dönget egy webáruház viszonteladóként. Lehet, hogy itt az ideje, hogy átnézd a beszállítói programjukat, mert könnyen előfordulhat, hogy az Amazon egy új, hatékony értékesítési csatornád lehet!

#5 Nézd meg ezt a képet!

És meríts erőt abból, hogy milyen volt az Amazon első weboldala:

az

Ismersz valakit, akinek hasznos lehet ez a cikk? Legyél jófej és oszd meg vele!