Széttrollkodták a Facebook Marketplace-t

eladó süni Facebook MarketplaceHétfőn indult el a Facebook új szolgáltatása a Marketplace. Már az első nap szétkapták a felhasználók: többek között örömlányokat, drogokat, fegyvereket kezdtek el rajta árulni. De a képen látható cuki bébisünit is be lehetett újítani 50 dollárért. Ezt, vagyis az élő állatokkal történő kereskedelmet, egyébként szintén tiltja egyébként a Facebook szabályzata.

A szolgáltatás egyelőre még csak az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Ausztráliában és Új-Zélandon érhető el. Így valószínű, hogy mire Magyarországra ér, már nem itt fogunk mondjuk fegyverekből bevásárolni. Annál is inkább, mert Mary Ku termékmenedzser a visszaélésekre reagálva azt nyilatkozta, hogy nagy erőkkel dolgoznak a szabályzattal ellentétes hirdetések eltávolításán.

Van létjogosultsága az ötletnek

Az alapötlet egyébként jó, mert egyre szaporodtak azok a csoportok, melyekben havonta 450 millió ember fordul meg, ami több, mint a harmada a Facebook felhasználóinak. A kezdeti bukdácsolás után a platform szinte biztos, hogy jelentős piaci résztvevővé válik. Már a bejelentés hírére 3%-ot estek az e-Bay részvények is. Már nagyon korán, 2007-ben is próbálkozott a Facebook hasonlóval, de akkor az a kezdeményezés elhalt, ekkora felhasználói bázissal már viszont szinte biztos, hogy szakítani fognak.

Az alkalmazás az első körös országokban is a mobile first gondolkodásmódot követi. Jelenleg csak az IOS és Android app-ból érhető el, desktopra csak a egy-két hónapon belül tervezik kihozni a projektet.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Szóljak, ha írok hasonlót?